Bálintka megszületett :o)

2010 április 13. | Szerző: B_Bernadett

2010.
április 12-én reggel 7 órakor arra ébredtem, hogy szivárog a
magzatvizem. Azonnal hívtam a szülésznőt, hogy úgy érzem, ez a
magzatvíz. Elmondta, hogy ellenőrizzem le, de az elmondottak alapján ő
is biztos volt benne, hogy ez magzatvíz szivárgás. Leellenőriztem, és
sajnos az volt. Így nem volt más választásunk, be kellett menni a
kórházba. Sajnos fájásaim nem voltak, a méhszáj még zárt volt, és
vaskos, így oxitocint (fájáserősítő-fájásrendszerező) sem tudtak bekötni nekem, szóval nem volt mit tenni, várni kellett. Hihetetlen lassan ment az idő. 

Délután
negyed 4-kor megvizsgált az ügyeletes orvos, de még mindig semmi
változás nem történt. Aztán 4 órakor egyik pillanatról a másikra erős 5
perces fájásaim lettek. Nagyon boldog voltam, mert végre történt valami.
Ezután megvizsgált ismét az ügyeletes orvos, aki megállapította, hogy
végre nyílni kezdett a méhszáj. Innentől kezdve már nagyon felgyorsultak
az események. Bálint bejöhetett végre hozzám, és mellettem lehetett
mindvégig. Nagyon sokat segített nekem, és nagyon boldog voltam, hogy
velem volt. Eddig is nagyon közel álltunk egymáshoz, de
valahogy Kisfiúnk születése még erősebbé tette a köztünk lévő köteléket,
ami már egyébként is nagyon erős volt.  

Megbeszéltem
a szülésznővel, hogy melyek azok a vajúdási lehetőségek, melyekkel a
leggyorsabban ki tud bújni Bálintka, hogy tutira elkerüljük a császárt.
Mondta,
hogy a labda + fürdő, az állva vajúdás, és a félig megrogyva, Bálint
nyakába kapaszkodva a legnehezebb, és legfájdalmasabb, de ezek a
természetes vajúdási formák, amik biztosan felgyorsítják az eseményeket.
Na több sem kellett, felváltva kezdtük ezeket gyakorolni. Ha most azt
mondom, hogy nem kínlódtam, akkor hazudok. Nagyon fájt, úgy éreztem
sokszor, hogy mindenem szétszakad, és sokszor jutottam el arra a pontra,
hogy már nagyon fáradt vagyok, és aludni szeretnék, de soha egy
pillanatra nem jutott eszembe, hogy feladom. Ilyenkor mindig arra
gondoltam, hogy mindjárt velünk lesz Bálintka, és Bálintom nyakába
borulva merítettem újra erőt a következő fájáshoz. Bálint nagyon sokat
segített, és nagyon ügyes volt. Baromi büszke voltam rá, nagyon jól
csinálta végig. Mindig tudta, hogy ép mit kell mondani, vagy tenni, hogy
nekem jobb legyen, és újra erőre kapjak. Hihetetlenül imádom, és azt
kell hogy mondjam, hogy eddig is baromi közel voltunk egymáshoz, de most
sokkal közelebb kerültünk. Na tessék, ki is csordult a könnyem ismét.
Még mindig képtelen vagyok beszélni róla úgy, hogy ne érzékenyülnék el,
de szerintem ez már így is fog maradni. :o)

A
vajúdás alatt a doktornő folyamatosan vizsgált, és az én méhszájam úgy
tágult, mint egy kisangyal, még oxitocin sem kellett. :o)
S akkor
eljött egy olyan pillanat, mikor a doktornő megvizsgált, és kérdezte,
hogy ugye Betti most már szülni akarunk? Mondtam, hogy igen, és ekkor
mondta, hogy jó, akkor a következő fájásnál lehet tolni. Alig hittem a
fülemnek. Baromi nehéz volt a fájásnál tolni, hiszen alapból ha fáj,
össze húzná magát az ember, nem pedig a fájással együtt dolgozva még
nagyobbat okozni magának. De mikor ott abban a helyzetben voltam,
valahogy minden olyan más volt. Ahogy jött a fájás, kapaszkodtam az
ágyba, Bálintom erősen tartotta a fejem, és gyakorlatilag együtt tolta
velem a Bálintkát, és folyamatosan bíztatott, és dícsért, hogy nagyon
ügyesen csinálom. :o) Így utólag olyan édes volt a szentem. :o) 

Aztán sajnos ismét jött a fekete leves, mert Bálintkám feje nem akart csucsosodni, és elakadt. Így
nem használhattam ki minden fájást, hanem minden másodiknál át kellett
azt lélegezni. Hát ez baromi nehéz volt, hogy érzed, hogy jön a fájás,
és tolni kellene a babát, de nem teheted, hanem csak lélegezhetsz. De
ezen is túl jutottunk szerencsére, csakhogy Bálintka szívhangja lassulni
kezdett, de az orvosom megnyugtatott, hogy nem lesz semmi gond. Itt már
kaptam oxitocint, hogy felgyorsuljanak az események. De mint mindíg
mindennek, most is meglett az eredmény, 2930 grammal és 52 cm-el
megszületett Bálintka 2010. április 13-án.

Szóval
egy szónak is száz a vége, a szülés nem egy sétagalopp, baromi
fájdalmas dolog az elejétől a végéig, legalább is nekem az volt, de ki
lehet bírni, mert akkor ott, abban a helyzetben másképp érzékeli az
ember a fájdalmat.
S mikor a pocimra helyezték életem értelmét,
annál csodálatosabb érzés nincs a földön. Mindent, ami addig történt
feledteti az emberrel.  
Számomra bármennyire
is nehéz és fájdalmas szülésem volt, életem legcsodálatosabb napja,
mikor világra hoztam a FIAMAT. S azt a tekintet mikor APA először
találkozott pici Fiával, míg élek nem felejtem el. :o)

Hihetetlenül boldogok vagyunk Bálinttal.

2010.
április 16-án jöhettünk haza a kórházból. Mindketten jól vagyunk, és
legnagyobb örömömre Bálintka nem sárgult be. :o) Szerencsére rendesen
beindult a tejcsi, és ennek köszönhetően úsztuk meg. Nagyon ügyesen
szopizik, meg is dícsérték a kórházban. Mielőtt haza jöttünk megkaptuk a
BCG oltást is. Szegénykém nagyon sírt, de Anya kezében hamar
megnyugodott. :o)

Ahogy haza értünk, rá nem sokra megérkezett a gyermekorvos is. Mindent a legnagyobb rendben talált. :o)